„Mert ami a boszorkányokat illeti, nem hiszem, hogy varázserejük valódi erő. És mégis szerintem jogosan büntetik meg őket azért a hamis hitükért, hogy gonoszságot tudnak művelni, ami párosul azzal a szándékkal, hogy ha képesek rá, ezt meg is tegyék – jogosan, mivel tevékenységük közelebb áll valamilyen új valláshoz, mint mesterséghez vagy tudományhoz.”

Thomas Hobbes, Leviatán. 2. Fejezet. Vámosi Pál fordítása.

Úgy látom, hogy a politikafilozófia négyféle szerepet tölthet be egy társadalom politikai kultúrájának részeként. […] Az első a megosztó politikai konfliktusokból származó gyakorlati szerep, amikor is a feladata a mélyen vitatott kérdések vizsgálata, és annak megmutatása, hogy a látszat ellenére feltárhatók-e a filozófiai és morális egyetértés valamely közös alapja, vagy hogy a nézeteltérések legalább annyira csökkenthetők-e, hogy az állampolgárok közti kölcsönös tiszteleten alapuló társadalmi együttműködés továbbra is fenntartható legyen.”

John Rawls, Remarks on Political Philosophy.
In Samuel Freeman (ed.) Lectures on the History of Political Philosophy.
Cambridge, MA: Harvard University Press. Saját fordítás.

“Az elismerés igénye gyakran egy bizonyos csoport állítólagos sajátszerűségének felmutatásában, ha nem e sajátszerűség performatív létrehozásában, majd e sajátszerűség értékének igenlésében ölt testet. Ilyen módon ezek az igények a csoportkülönbözőséget mozdítják elő. Az elosztási igények ugyanakkor gyakran a csoportkülönbözőséget megalapozó gazdasági berendezkedés eltörlésére vonatkoznak. (Egy példa lehetne a munka társadalmi nemek szerinti elosztásának eltörlésére vonatkozó feminista követelés). Így ezek az igények a csoportkülönbségek eltörlésére irányulnak. [...] Ezen a ponton egy súlyos dilemmával szembesülünk. A továbbiakban ezt nevezem az elosztás-elismerés dilemmájának. Azok az emberek, akik mind kulturális igazságtalanság, mind gazdasági igazságtalanság áldozatai, rászorulnak mind az újraelosztásra, mind az elismerésre. Egyszerre van szükségük sajátszerűségük igenlésére és eltörlésére. Hogyan lehetséges ez, ha egyáltalán az?”

Nancy Fraser, “From Redistribution to Recognition?
Dilemmas of Justice in a ‘Post-Socialist’ Age” New Left Review
212 (July/August) 1995: 68–93. Saját fordítás.

“Mindazonáltal az irigységet kiváltó körülmények néha annyira kényszerítő erejűek, hogy – lévén az emberi lények olyanok, amilyenek – senkitől sem várhatjuk el, hogy mindig felülkerekedjen gyűlölködő érzésein. Lehetséges, hogy az ember helyzete annyira hátrányos az objektív alapvető javak mutatói alapján, ami már az önbecsülésére is kihat, és ha erről van szó, talán még együtt is érzünk vele, amikor veszteségeit fájlalja. Valóban, neheztelhetünk azért, mert iriggyé kellett lennünk, lévén, hogy a társadalom olyan nagy különbségeket is megenged e javak terén, amelyek a fennálló társadalmi feltételek mellett nemhogy segítenék, de csökkentik az önbecsülést. Akik ugyanis ilyen sérelmeket szenvednek el, azok számára az irigység egyáltalán nem ésszerűtlen [...] Amikor az irigység válasz az önbecsülés elvesztésére, s amikor senki se várhatja, hogy ilyen körülmények között valaki másképp érezzen, akkor azt bocsánatosnak kell tartanunk.”

John Rawls, Az igazságosság elmélete.
Osiris, Budapest. 1997. 618-19.o.
Krokovay Zsolt fordítása, a fordítást módosítottam - K. Zs.

 “Legfontosabb döntéseink közül sok ugyancsak befektetési döntés, amelynek következményei a szerencsén múlnak: például tanulmányainkra vagy képzésünkre vonatkozó döntéseinket alááshatják technológiai változások, amelyek hasznavehetetlenné teszik képzettségünket. Ha a közösség arra törekedne, hogy sorsunk ne függjön attól, hogy befektetési döntéseink során jó lóra tettük-e a tétet – ha biztosítaná a vagyonegyenlőséget függetlenül attól, hogy pályaválasztásunk megfelelt-e ízlésünknek, tehetségünknek és a piaci helyzetnek – ezzel végül lehetetlenné tenné, hogy saját döntéseinkért felelősséget vállaljunk.”

Ronald Dworkin, Justice for Hedgehogs.
Cambridge MA, Belknap. 2011. p. 358-59. Saját fordítás.

„A különbözeti elv megfelel a testvériség egyik természetes jelentésének: jelesül, hogy nem kívánjuk előnyeink növekedését, hacsak ez nem kedvez azoknak, akik rosszabb helyzetben vannak. A család – ideális fogalma szerint, de gyakran a gyakorlatban is – egy olyan terület, ahol az összelőnyök maximalizálásának elvét elvetjük. A családtagok rendesen nem kívánnak többet maguknak, hacsak ezzel nem mozdíthatják elő a többiek érdekeit. Mármost a különbözeti elv szerinti cselekvés pontosan ezzel a következménnyel jár. A jobb helyzetben lévők csak akkor tartanak igényt nagyobb előnyökre, ha a rendszer egésze a rosszabb helyzetben lévők számára kedvez.”

John Rawls, A Theory of Justice. Revised edition.
Harvard University Press, Cambradige, MA. 1999. 90. o. Saját fordítás.

"Minden más tényezőtől függetlenül az emberi lények élvezik már megvalósított (velük született vagy tanult) képességeik gyakorlását, s ez az élvezet annál nagyobb, minél több vagy minél összetettebb ilyen képességgel rendelkeznek."

John Rawls, Az igazságosság elmélete.
Budapest, Osiris. 1997. 498-99. Krokovay Zsolt fordítása.

“Nem létezik semmiféle nyelv, legalábbis, ha ez a nyelv kicsit is olyan, mint ahogy számos filozófus és nyelvész elképzeli. Ebből következően nincs semmiféle megtanulandó, elsajátítandó vagy velünk született nyelv sem. Fel kell adnunk az elképzelést, hogy létezik egy világosan meghatározott, közösen birtokolt struktúra, amelyet a nyelvhasználók elsajátítanak, majd az egyes esetekre alkalmaznak.”

Donald Davidson, A Nice Derangement of Epitaphs.
In Ernest Lepore (szerk.)Truth and Interpretation: Perspectives
on the Philosophy of Donald Davidson, Oxford: Basil Blackwell. 1986. Saját fordítás.

“Az a mód, ahogyan az őszi avar a következő évi humusz legfőbb alkotóeleme, az a mód, ahogy egysejtűek millióit a vízzel együtt bekebelezi egy cethal, egy bálna, az egyáltalán nem a természet élethalálharcát, inkább bizonyos egymásrautaltságát fejezi ki [...] A szerves élet melege a természet egész szélességében keresi a más szerves életek melegségét, és ebből a szempontból az a tevékenység, amellyel a szerves világ egymáshoz bújik, és az a tevékenység, amellyel egymást esetleg elpusztítja úgy, hogy bekebelezi, tulajdonképpen rokon egymással.”

Bibó István, Az európai társadalomfejlődés értelme.
In Dénes Iván Zoltán (szerk.) Bibó István összegyűjtött írásai 1.
Budapest, Pesti Kalligram. 2016. p. 297.

“A főhatalmat nem lehet képviselni ugyanazon oknál fogva, amiért elidegeníteni sem lehet; lényegében véve nem más, mint általános akarat, az akarat pedig nem állít képviselőt maga helyett; vagy ő nyilatkozik meg, vagy valami más, középút nem létezik. A népképviselők tehát nem a nép képviselői és nem is lehetnek azok, csupán megbízottai a népnek: soha nem dönthetnek végérvényesen. Minden törvény semmis, ha a nép személyesen nem hagyja jóvá; az ilyen törvény nem törvény.”

Rousseau, A társadalmi szerződésről. In Uő. Politikafilozófiai írások.
Budapest, Atlantisz. 2017. p. 364. Kis János fordítása