A 11. Feuerbach tézisről

“A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk.”

Marx, Tézisek Feuerbachról.
https://www.marxists.org/magyar/archive/marx/misc/misc/feuerbachrol.htm

Sokan ezt úgy olvassák: “a tett halála az okoskodás”. Nyilván nem erről van szó. Nem tett és okoskodás, értelmezés és változtatás állnak szemben egymással (ahogy azt például Heidegger teljesen fogalmatlan olvasata sugallná). A baj abból van, ha csak értelmezünk, és nem változtatunk. Ez semmi esetre sem zárja ki, hogy egyszerre kell értelmezni és változtatni. Ennyit még a tettvágy teoretikusai is meg szoktak engedni: nem az értelmezés, a megértés elvetésére, hanem elmélet és gyakorlat szintézisére van szükség. Ezt a szintézist azonban a leggyakrabban az elmélet gyakorlatnak való alávetéseként szokták értelmezni: a teóriának mint ancilla parxi kell működnie. A világ megértésének ugyanis végső soron pusztán eszközértéke van: értékes, de csak mint eszköz a világ megváltoztatásához.

„a politikafilozófia nem csupán öncélú gondolkodás, hanem kalapács kell, hogy legyen a politikai cselekvés eszköztárában”- írja Csepregi Dávid a Raymond Geuss rossz könyvéről írt korrekt ajánlójában. Szerintem ez a gondolat alapvetően ismeri félre a filozófia, az elméleti gondolkodás szerepét a társadalmi változásban és politikai cselekvésben. De még ha nem is így lenne, ha a filozófia valaha is lehetne “kalapács” a cselekvés eszköztárában (mondjuk ha valami, hát inkább csavarhúzó vagy feszítővas), ez akkor sem ad teljes képet a filozófia, a megértés jelentőségéről a világ megváltoztatásában.

A megértés olykor nélkülözhetetlen alkotórésze, konstitutív eleme a világ megváltoztatásának, nem pusztán eszköze. Nem arra gondolok, hogy a világ értelmezése a társadalomfilozófus kritikus szemével már önmagában a világ megváltoztatása lenne. Sokkal inkább arra, hogy az egyik igencsak lényeges dolog, amin a világban változtatni kell, az éppen a világ érthetetlensége. Vagy inkább úgy mondanám: megértetlensége.

A társadalmi valóság a jelenkori kapitalizmusban először is teljesen érthetetlen, kaotikus, anarchikus módon, mint ismeretlen, idegen istenek puszta játékszere jelenik meg számunkra, amelynek szabályszerűségei, működési mechanizmusa mindig kiismerhetetlen és mindig fenyegető. A kiismerhetetlenség réme elől az ember az ideológiához menekül, amely ezt a társadalmi rendet világos, könnyen áttekinthető, és ami a legfontosabb: magától értetődő magyarázati sémákon keresztül láttatja velünk.

A piac, a meritokrácia, a nyugati civilizáció hanyatlása, még a fajharc is olyan ideológiák, amelyek azzal kecsegtetnek, hogy rendszerbe szervezik a megérthetetlen társadalmi valóságot. Azzal, hogy magyarázataikat olykor titkos, elnyomott, föld alá kergetett tudásként mutatják be – és ez még a piaci fundamentalizmusra is sokszor igaz –, a reveláció hangulatával itatják át őket, a megértés illúzióját nyújtják.

A valódi megértés azonban a társadalmi valóság közvetlen káoszán és az ideológia kézenfekvőségén túl található. A világhoz megértőn viszonyulni éppen annyi, mint túlhaladni mindezen: felismerni, hogy a társadalmi valóság ellentmondásos, problematikus – ha tájékozódni akarunk benne, minden sarkon dilemmákra, kihívásokra bukkanunk –, folyamatosan küzdenünk, tusakodnunk kell vele, mint Jákob az angyallal.

A világ ilyetén értelmezése, megértése, nem szolgál, nem szolgálhat könnyű és kézenfekvő magyarázatokkal arról, hogy milyen a világ és mit kell tenni vele. Nem szervezheti a társadalmat egy kristályosan csillogó, áttekinthető rendbe, amelyben minden, ami eddig kérdéses volt, értelmet nyer. Ha ezt tenné – és van egy olyan érzésem, hogy erre mindenképp szükség lenne, ha az elmélet “kalapács” akar lenni a cselekvés eszköztárában –, alighanem maga is ideologikussá válna. És valóban, a manapság olyan divatos vulgármarxizmus, a maga reduktív magyarázataival lényegében szintén az ideológia funkcióját tölti be. De az ideológia nem szabadíthat fel.

Viszont a világhoz való megértő, értelmező viszonyulás, a társadalmi valóság problematikus voltának felismerése, annak a felismerése, hogy nincsenek könnyű válaszok, sem magától értetődő cselekvési irányok, ez a felszabadulás, az emancipáció elengedhetetlen lépése. A megértő, gondolkodó ember lehet csak szabad, emancipált ember. A világ pedig csak akkor tekinthető megváltoztatottnak, ha mindannyian felszabadultunk benne. Kétségtelen tehát, hogy nem elég a világot csak értelmezni. A feladat az, hogy megváltoztatssuk. De ennek a feladatnak elengedhetetlen része az is, hogy értelmezzük, vagy még inkább: hogy értelmezőn változtassuk meg.

Kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/52/Luigi_Russolo_the-revolt-1911.jpg